Baby garzonja egy bérház földszintjén, a sárga metlakis belső udvarra nézett. A „panoráma” gyöngyszeme a középen rozsdásodó poroló volt. Napfény oda utoljára 45-ben juthatott be, mikor lebombázták a felső szinteket.

Ez az egészségtelen, dohos, penészes kis luk az otthonunk volt, és boldogok voltunk benne.

Két pozitívuma volt csupán, az elhelyezkedése, és az ára. Mikor odaköltöztem, egy csapásra elmúltak a MÁV-os éveim, és fiatalodtam is pár évet. Kicsit lazább volt onnan bejárni dolgozni.

Nehezen ébredtem azon a reggelen is, mert akkoriban, mint oly gyakran, rock and roll volt az éjjel. Baby később indult aznap. Irigykedve néztem vissza, ahogy fordul egyet a zajokra. Kapott egy puszit, majd szépen lemásztam a galéria létrájáról.

Első mozdulat a kávéfőző beüzemelés. Egyszerű szerkezet, és nem is baj, mert vakon kell összeraknom. Amikor felkelek az első 3-4 percig nem nagyon látok. Nem egészségügyi gond ez szerintem, csak nehezen áll át a szemem a világosra, ahhoz meg kukk sötét volt, hogy a pálcikák felfogjanak valamit is abból az 1 lux fényből.

A reggel második mozzanata a dehidratálás. Belépem a fürdőbe, de Ő már várt rám. Már kezdett be-boot-olni a szemem, és lámpagyújtás pillanatában láttam mintha valami méretes dolgot berohanni a mosógép alá.

-Áhh, csak káprázik.

Állok a fajansz előtt és szemem sarkából látom, valami óvatosan közelít.

-Uram! Ezt látnia kell, uram!

-Úristen, mekkora! Hívják az Elnököt!

-Uram, az elnök alszik!

-AKKOR ÉBRESSZÉK FEL!

Kicsit jobban előbújt, mert valószínűleg az antennáival bescannelte a gyenge pontjaimat, mint a predátor, majd visszaspurizott a mosógép alá, ami lehet, hogy egy kicsit meg is emelkedett.

alien humor story horror vérfagyasztó hideglelés

Vidéki gyerek vagyok, láttam én már ezt-azt, sőt, amit el tudtam csípni azt befőttesüvegbe gyűjtöttem. Láttam már igazi nagy dög pókot. Talán a legkomolyabb példányt Amerikában láttam, mikor a kollégával háton bekúsztunk vizet szerelni egy ház alá. 10 centire volt arcomtól, amitől egy kicsit leblokkoltam. A helyi erő kolléga, egy igazi junkie redneck a hüvelykujjával trancsírozza szét, mint egy méretes szőlőszemet.

alien humor story horror vérfagyasztó hideglelés

De ez valami más volt.

Egy kurva nagy százlábú, kaszáspók lábakkal, nagy csápos arccal, hátán meg nagy design csíkokkal.

Lábujjhegyen lehúztam a wc-t, és kiléptem a fürdőből. Majd lekapcsoltam a kávéfőzőt:

-Erre már semmi szükség. Fent vagyok.

Komolyan elgondolkodtam, hogy jobb a békesség, és ha rendszeresen etetjük, talán meghagyja az életünket. Aztán Baby jutott eszembe. Baby, ha ezt meglátja, mondjuk, az ő reggeli szeánsza közben többé nem mer majd elaludni.

Nincs mit tenni, meg kell harcolnom vele. Felkaptam Baby fatalpú papucsát és felszívtam magam.

Magamnak: - Bemész és lehenteled!

-Hol vagy, gyere elő!

(nem válaszolt)

-Hova bújtál?!

(elkezdtem kirángatni a mosógépet)

Előjött, és láthatóan sikerült felbasznom az agyát. Vadul csapkodni kezdtem, de gyorsabb volt, és elkezdett ugrálni ilyen térd magasságig.

-Ne bassz, hogy még szöcske is vagy!!!

Dulakodás közben felrúgtam a felmosóvödröt, meg levertem a sminkes polcot. Aztán bevittem valahogy egy találatot. A teste egy pontja így rögzült a csempéhez, de nem halt meg.

-It’s gonna be messy!

alien humor story horror vérfagyasztó hideglelés


 

Egy határozott, váll mögül indított csapással végeztem vele. Az utolsó, ami átvillant az agyán az a papucs volt. Lihegve roskadtam a földre a pók-szöcse-soklábú-véres papuccsal.

-Kellett neked ide jönni, és a faszagyereket játszani?!

-Most nagyon rossz lóra tettél baszod!

Felvakartam a tetemet, és ment a szemesbe.

-Ez így nem jó. Kiviszem a zsákot is.

alien humor story horror vérfagyasztó hideglelés

(tudom kicsit túl sok Will Smith)

Valami nagyon beteg orgia szerelemgyermeke lehetett, de azért a villamoson böngészgettem kicsit a neten. Google: pók százlábú

Ez volt az első találat:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Légyölő_pókszázlábú

alien humor story horror vérfagyasztó hideglelés

Még meredekebb dolgokat olvastam róla, mint el tudtam képzelni, és rázott a hideg. Ezek a dögök pont az ilyen penész-pecókat imádják.

Baby rám írt:

-Jó reggelt! Te figyi, mi volt ez a csapkodás reggel a fürdőben?

-Már nincs miért aggódnod. Lejöhetsz.

-MI VAN?

-Nem történt semmi, de ami történt már az is múlóban van.

-Ne szívass! Mi van a fürdőben?

-Semmi tényleg, csak véletlen felrúgtam a felmosótvödröt és rendet raktam.

-OK, és mit keres ott a papucsom?

(basszus)

-Aaazt használtam kalapácsnak, lejött a füle.

-Jah jól van. Férfiak… Legyen szép napod! Puszi!

-Puszi!