Harang, akarom mondani harag. Ha már harang, vasárnapi ebédnél a ki’családom kedvenc kvíz játéka az volt, hogy megtippeltünk pl. a Tápiószecsői katolikus templom tornyában hány harang lakik. Aki a legrosszabbul tippelt, az megnyerte magának, mondjuk az ebéd utáni kávéfőzés lehetőségét.
Na de kanyarodjunk csak vissza erre a harag dologra. Sokat gondolkodtam már azon, miért van ez, mire jó ez. Körülbelül annyira tartom hasznosnak, mint a mellbimbómat.
Sőt, néha elég drága tud lenni ha az embernek felbaszódik az agya, és a harag, düh tettlegességig fajul.
Legutóbb is mikor dühös lettem elejtettem a telefonomat, ami tökre ment. Mit tökre ment, ripityára tört, szanaszét szétrepül a kis bele.
Na jó nem egészen így történt. Volt egy komoly kezdősebessége, amit még egy méteren megtoldott a gravitáció.
Hát szóval annak rendje és módja szerint földhöz basztam. A talajfogása pedig csak fünf koma fünf… Sajnos a jelenetnek több szem és fül tanúja is volt. Olyanok is, akinek nem feltétlenül kellett volna ezt végignézni. Konkrétan gyerekek. Valami kölökprogram volt ott aznap a Bikás parkban, Alma együttessel, ugrálóvárral, vattacukorral, meg egy frusztrált Rocky-san, topisan öltözött futóval.
Annak a csóri telefonnak pedig csak egy bűne volt, nem akart működni rajta a dzsipigyájsz. Csak hát rossz helyen, rossz időben…
Természetesen ez önmagában kevés kellene legyen ahhoz, hogy egy telefont dinamikusan a örök szilícium-mezőkre küldjünk, ahol mindig van térerő, és nem ismerik a roamingdíj vagy low battery fogalmát.
Na, de miért is kell futáshoz GPS? Miért is kell egyáltalán futni? És hogy jutottam el odáig, hogy visszaadjam a telómat az anyaföldnek?
Valahol el kéne kezdeni, és indulhatnák évekkel visszamenőleg is, csak akkor ez egy baromi hosszú írás lenne.
Ugorjunk vissza a telefon halála előtti hétvégére. Szombat reggel másnaposan kevergettem a kávét, raktam össze az esté, és a hét eseményeit. A csalódásokat, csajoktól begyűjtött kosarakat, az alulfizetettséget, reménytelenséget, a tengődés semmiben-t, meglocsolva két vödör depresszióval. Nekem ilyen egy átlagos szombat reggeli életérzés. Hogy ne omoljak össze kitaláltam ezt a futás dolgot, aminek kettő plusz egy hasznossága van:
- Ad valami kis sikerélményt.
- Áldozik az egészség oltárán, kicsit kimossa a vérem, lenyomja tesztoszteron-szintet
- a bónusz! Ad egy sanszont természetnek arra, hogy mondjuk egy infarktussal vagy busszal, kicsináljon. Az öngyilkossági kísérlet ezen formája, szerintem katolikus szinten is elfogadható.
No, de hogyan is jön ez a sikerélmény?
Hát mérésből.
Kilométerek, átlagok, kalóriák, vagy szimplán idő mérésből. Ezeket ilyen kis fasza telefons app összefűzi, és tessék, már ott a kis érmed a futás végén.
Összeszedtem magam és lementem futni. Kétszer újraindítottam a telómat, hogy valagy elindújon benne az a kurva villanyos térkép, aztán start.
Már az első 25 percen túl voltam és kikanyarodtam a Fehérvárira.
A rendőrségi jegyzőkönyvet így képzeltem:
-----------------------------------------------------------------------
XI. ker. Rendőrkapitánysági Jegyzőkönyv:
Lakossági bejelentésre a korzózásba kezdtünk a bűncselekmény környékén. Hamarosan gyanús személyre lettünk figyelmesek, aki a Fehérvári úton északi irányba futva menekült. Bár a hátán nem volt dollárjeles zsák, társaimmal 13 óra 20 perckor üldözőbe vettük, gépjárművünkön szirénát bekapcsoltuk. A célszemély nem állt meg, ezért szolgálati fegyveremért nyúltam, de rájöttem, hogy az őrsön elfogyott az indigó, és mivel nem szeretek sokat gépelni, mégse tüzeltem, inkább folytattuk a hajszát. 80 méter után végül sikerült megállítani.
A gyanúsítottnál nem volt személyazonosításra alkalmas eszköz, ezért megkérdeztünk a nevét, és hogy mit honnan-hová fut, mi célból. A gyanusított nagyon liheget, de az alibija sajnos megalapozottnak bizonyult. A biztonság kedvéért azért még megaláztuk, és kiforgattuk a zsebeit.
A kutatás során, előkerült: 2 db papír zsebkendő ebből egy használt, 1 db befőttes gumival átkötött kulcscsomó, 1 db okos telefonkészülék, valamint zenehallgatásra alkalmas fülbe dugható eszköz, amiből a Tankcsapdától - Gyűrd össze a lepedőt című vad zene szólt, de az arany ékszer nem került elő.
Kovács tizedes
-----------------------------------------------------------------------
Az, hogy az eljárás egy elég sötét korszakot idézett meg, az egy dolog, de a telefonon is traumát szenvedhetett és lefagyott… ugrott a mérés, és pixel medál is.
Az amúgy is már rég betelt pohárra sikerült belehugyozni.
Egy újabb „értelme nem sok” hét után, jött a következő depressz-szombat. Kávét kevergetve néztem egy zacskós levest, és azon tanakodtam, hogy vajon miért nem főzi meg magát. Elrendeltem az egészségügyi futást, hátha utána lesz kedvem kőzicskézni.
Így indultuk a telóm utolsó útjára.
15 percig sétálgattam mire valahogy sikerül bekurblizni az a kibaszott GPS-t, majd rajt:
-Mi ez a sok boldog ember? Legalább a kutyáikat képtelen voltak otthon hagyni… Nem baj van egy kis akadályfutás jelege. Még két kör és irány az infó park. Váltsunk ritmust egy kis Range against-tel.
-Neee. MI A FASZ? LEFAGYOL A KURVA ANYÁD!!! NEM AKAROK FOTÓZNI! TUDOD MIT?! FOTÓZD LE A TÉRKÖVET MAKRÓBAN BAZDMEG!
Néztem körbe, és az sok rémült arc meredt rám. És igen megalázkodtam, és összevakartam a darabjait. Közbe felmerült bennem a költői:
-Most akkor, hogy a picsába fogok én zenét hallgatni??
Mindegy alapon, ha már sikerült leizzadni, lefutottam amit szoktam érzésből. Közbe kitüntettem magam a nap hülyéje címmel. A Feneketlen tó partján ücsörögtem, ment le nap és a fejemből is a lilaköd. Elkezdtem turkálni a zsebemben, hogy felmérjem a károkat, pontosabban van-e valami menthető. Mint kiderült tudtam növelni a nap hibaszázalékát, mert 16 gigás kártya, pölö nem lett meg.
Visszamentem a tett helyszínére, persze egy söröskupakon és rágón kívül semmit nem találtam.
Hosszú távon lett valami haszna is a dolognak, mert mostanra meg van az új telóm. Mondjuk kellet hozzá négy hónap, de mindegy megvan, üzemel szépen; na meg született belőle egy újabb bejegyzés…
Utolsó kommentek