regvolttalanigazsemvolt

Életem során, tudatosan (majdnem) 2+2 szakaszt teljesítettem. Valószínűleg többet tudattalanul. Tudom, ez is egyféle szegénységi bizonyítvány, de huszonpár éves koromig nem is hallottam erről a Kék túra, „misztikumról”. Nekem az csak egy jel volt a fán, ami most éppen egy kék csík, amit követni kell, ha el akarunk jutni valahová az erdőben. És vannak más színű jelek is, amik meg máshova visznek PONT.

Erről a pecsételősdiről, meg hogy ezek a szakaszok össze vannak kötve, meg kis füzet, kis kitűző, kis faszom… erről semmit.

Beszélgettünk Babyvel, hogy kicsit csinálhatnánk most valami más, nem önpusztító tevékenységet. 

- Mehetnénk túrázni! – vigyorog.

- Hát igen az olyan "rendes emberesen" hangzik…

- Én cserkész voltam, tök sokat túráztunk.

Elképzeltem ebben a szettben és elkezdtem röhögni. Aztán szalutált is egyet cserkészesen, és akkor már potyogtak a könnyeim.

- Nekem az kimaradt, de Az utolsó cserkész elég jó film.

- Mehetnénk, mondjuk két naposra is. Mondjuk Kéktúrára. 

- Kéktúra??

Ekkor fel lettem világosítva. És így néztem:

- Te, szerintem én már voltam ilyenen. Állandóan várni kellett valakire, akinek ilyen pecsételési tébolya volt…

- Azaz!

- Menjünk, de ha lehet ne sátorral.

- Miért?

- Rosszak a tapasztalataim, de intézem a szállást.

...

A profik ilyenkor korán lefekszenek. Szendvicsek a hűtőben, bak(kk)ancsok kikészítve.

Böngészik a neten:

- Vad Fruttik lesz este a Parkban. Kéne menni nem?

- Lehet, de holnap megyünk Bear Gryllskedni az erdőbe… Mondjuk, ha eljövünk korán?

Olyan 2 körül értünk haza.

Fél kilenckor pánikszerűen rontottam be a kisboltba.

- Csókolom! Szendvicsalapanyag kellene, meg térkép!

- Jó reggelt Fiatalember! Én magát sohasem láttam itt, szombaton 11 előtt!

- Ez egy egyedi eset.

- Térképem az nincsen, de a friss a paradicsom.

10- kor már buszon józanodtunk útban Solymár felé. És térképet is kaptam valahol.

Kitett a busz valami téglagyár nevű helyen, és bemelegítettünk egy 15%-os kis kaptatóval. Kicsit húzós volt ez így éhgyomorra, csak egymás sípoló tüdejét hallgattuk. Odaértünk egy ponthoz ahol összekócolódtak a jelek.

- Megnézem a térképet!

2 perc múlva.

- Na mi van már?

- Még nem tudom, hol vagyunk.

- A kéket keresd!

- Micsoda ötlet!

- Én voltam cserkész hadd nézzem meg!

- Oké cserkészkém, hogy van jelölve a Kék túra?

- KÉKKEL!

- Ezen minden rózsaszín, de tessék.

5 perc múlva.

- Visszaadod?

(Hozzám vágta)

- Oké megvan! K-val van jelölve.

Két hisztivel és egy bőgéssel később már helyre is állt a világ rendje. Újra tudtunk nevetni meg kezdtük élvezni ezt a „természet” dolgot.

- Te! Azt írja ez itt az „Egri vár”.

- Persze.

- Persze? Itt Csobánkánál?

- Itt forgatták a filmet.

cirip cirip.

- Jó ez az útvonal, de valahogy azt vettem észre, nem szereti a civilizációt. Az összes falut kikerüli.

- Az benne a lényeg.

- Értem én, de elfogyott a vizünk.

- Tuti lesz valami forrás.

...

2 óra múlva porzó vesével támadtuk meg a Szentkutat. Ami ráadásul a MINDEN betegséget IS gyógyítja.

-Lábszaga van.

-Az íze is olyan.

- Lehet, hogy csak kenegetni szokták vele magukat. Nincs kiírva valahova, hogy csak külsőleg??

-Nem való nekünk ez.

-Jah már én is látom.

Kurva sokára beértünk valamelyik Pilis-borzasztóra. Ahogy megláttunk egy közkutat már locsoltuk is ki a lábszagú szentelt vizet.

- Érzed a rozsdát és klórt?

- Mennyei.

Az igazi oázis a falu közepén lévő kocsma volt. Egy gyógy sör után abban reménykedtem, hogy már nem lehetünk messze.

Narrátor: - De még nagyon, nagyon messze voltak.

Este beestünk Dobogókőre. Mint akik most értek haza a Don-kanyarból, kullogtunk be a szállásra. Örültem, hogy ilyen uras, vagy másnak finnyás vagyok, és le lehetett zuhanyozni, és az étterem is üzemelt még.

Egy óra rehab után már jólesően gondoltunk a napra, és volt még erőnk kicsit körbenézni, meg erre arra.

…

Reggel az összes nem létező, és létező izmomat finoman szólva éreztem. Reggeli és GO. Kicsit jobb volt a lendület, ami betudható annak, hogy nem voltunk hulladék másnaposak, és talán a terep is egy fokkal jobb volt.

Éhesen értünk be Pilisborzasztó2-be:

- Te, itt nincs nyitva semmi.

- Az nem létezik. A sok fitnesz huszár hol zabálja a rukkolás pizzáját?

- Passz. Mondjuk vasárnap van.

- Oh. ez meg ugye vidék…

Valamilyen isteni sugallatra, még előző nap a kisboltban levettem a polcról két májkrémet. Azt a rusztikusat:

Lecuccoltunk, megpattintottuk, és úgy magába benyomtuk. Életet mentett. Mondjuk én elég sok ilyen emberi fogyasztásra nem annyira ajánlott, kutyakaja-szerűséget fogyasztok. Nekem ez olyan volt, mint Popey-nek a spenót.

Tábort bontottunk és tovább. A táj persze gyönyörű volt meg nyugodt, meg idilli, de lehet, hogy kicsit mi voltunk túladagolva a pesti éjszakával, a nyüzsgéssel, a szmoggal, a kutyaszaros Szondi utcával, inkább már csak a küldetéstudat vitt előre.

- Te, én úgy tolnék egy gyrost.

- Fogd be. Kopog a szemem.

(volt még a tarsolyban.)

- Figyu? Lehet ám, hogy fel tudlak vidítani.

- Ne reménykedj.

- Fogadjunk!

- Vékony jégen jársz, de tudod mit? Ok!

- Ha sikerül, akkor te állod az első kört Visegrádon. Ha nem, akkor én állom a másodikat.

- Hehe.

- Oké. Az elsőt, plusz bármit, ami élelmiszert árulnak.

- Deal!

- Van nálam egy Twix.

- :D ide vele!

- :D

Visegrádon találtuk egy hambizó helyet, és a „megtettük, amit köll” életérzéssel kortyoltunk bele a frissen csapolt hideg sörbe.

A komp pont elment, így alaphangon még vagy fél órát (órát) lehetett kényszer-gyönyörködni a Dunakanyarban. Aztán meg ugye MÁV.

9-10 fele értünk a Nyugatiba, és kövessenek meg, de én úgy örültem annak a pesti trash-nek, és az az igazság, Baby-n is ezt láttam. Főleg miután az első dolga volt mikor beértünk a pecóba, hogy rendelt egy pizzát.

Ezek után már ez kicsit óvatosabban vállalkoztunk ilyen expedíciókra. 

Ez nem valami kém sztori, csak egy olyan történet amiről „nem beszélünk”. (tehát íruk)

Akkor még együtt voltunk Szivivel, és a karantén utáni nyaralást tervezgettük. Mit tervezgettük, improvizáltuk. Összeszedtük az igényeket. Legyen víz, legyen kultúrprogram, és legyen éjszakai élet. Tudom nem túl kreatív, de az adott körülményekhez képest kellett dönteni és a Balaton lett belőle. Elkezdtem lobbizni Keszthely mellett.

Sokszor voltam már ott. Nagyon bejön az a város, ráadásul lőtávolságban van még egy csomó hely. Minden tetszik kivéve a Kis-Balaton. Ahhoz Matula bácsinak kell születni, hogy abban a dzsindzsában meglássuk a szépet.

Szivi nem járt még ott, és könnyű volt meggyőzni. Totál kilencvenes évek tudom, de felhívtam (TEHÁT TELEFONON!) azt a szállásadót, akinél már voltam, és lefoglaltam.

Hála az égnek, hogy kombit vettem. A két bringát úgy vágtam be hátra, mint büdös zoknit a szennyesbe.

Keszthely tényleg lefedi a mellszőrbe ragadt, lángosról lepotyogott sajt, és a Festetics (Sipovicsné Zahedli Krisztina logopédus sss) kastély közötti teljes spektrumot.

Egy évvel korábban egyedül voltam ott. Akkor volt szabadéri színpad is a Kastély kertben, meg bor feszt, este meg kis koncertek, amik átmentek utcabálba. Most azért 10 után szépen lecsendesedett minden, de rendre megoldottuk.

Nem tudom, de a strand gyorsan elveszti az érdeklődésemet. A víz „tök meleg”, de ez ugye nem igaz! A pléden szar feküdni, szar ülni, szar enni, szar inni. Most valahogy magamhoz képest jobban viseltem.

Tehát volt strandolás, múzeum, szerencsétlenkedés SUP-on, szuvenírezés, Tavas-barlang, bringatúra, ettünk az ország legrosszabb, de tényleg a legrosszabb gyrososánál, és ugráltunk az ingóköveken. Azaz a boldog enyelgős pár voltunk, akiktől most újra egyedülállóként hányingerem van.

Holiday ON, lazán nagy kanállal, napszemüveggel az arcban vigyorogva telt szépen.

…

Halogattunk egy programot. Sétahajókázás a romantikus naplementében. Jah és persze a legfontosabb: korlátlan borfogyasztással.

Eljött a napja, és lecsattogtunk a kikötőbe.

Kis Hableány név nem túl jó ómen, de mégis csak Balcsiról van szó. Ha gond lett volna, max. kisétálunk. Az a hajó igazi giccsparádé.

Csak a kerekeket kéne kicserélni valami csilli-villi 100 colos felnire, és egy amerikai rapper is eljárna vele.

Szivi kicsit feszült a hajó miatt, de gyorsan feloldódott egy kis alkoholban. A matrózok szorgalmasan és jókedvvel hordták körbe a borokat, miközben néztük azt az csöpögős Balatoni naplementét…

Hogy menjünk már a picsába!- én is tudom.

Borozni nem szoktam, mert olyan „borvidéken” nőttem fel ahol a vendégnek adott, tehát a „jobbikból” mért bornak aceton íze van. Én pince buliba sört vittem. Szóval nem vagyok boros, de azért nem köpjük ki. Egy óra alatt azért volt fogyasztás.

Becsiccsentve szálltunk ki és éhesen megtámadtuk a büfésort.

- Nézd, van bolognai! Nekem ez jó lesz.

- Nekem is!

Kihozták és elkezdtünk hibát hibára halmozni.

- Te, én tök szomjas vagyok. Biztos a magyar tengervíz az oka. Én innék egy sört. Te? Fröccs vagy valami?

- Inkább egy sört innék!

Itt még kiszállhatunk volna, de borra sör forever!

A point of no return ekkor jött:

- Te figyi, majdnem itt vagyunk egy hete, és rövidet még nem is ittunk.

(A nagyszerű ötletek vonalán vagyunk.)

- Igaz.

- Szerinted?

- Hát miért ne.

Miután végeztünk magunkkal, belecsöppentünk egy kis rezesbanda performanszba, ami egy még nyitva lévő büfé előtt volt. Slágerek fúvós coverrel, mi meg már roptuk is.

Bevásároltam elvitelre a kis bódéban.

Az megvan még, hogy a telefon üvöltötte a Dirty Dancing zenéjét a padon, és előtte „táncoltunk”.

Én még egész jó voltam, de Szivit erősen támogatni kellett hazafelé.

A szálláson arccal az ágyba dőltünk. Valamikor éjjel mintha Szivi kiment volna a fürdőbe, de ezt fel se dolgoztam.

Viszont nekem leért a sör, meg a minden. Kimentem, és kicsit megijedtem a látványtól,

mert a mosdó tele volt csandrázva bolognaival. De olyan egészen felismerhető formában. A fürdőben meg az a szag terjengett. Azt nem tudom, hogy én hogy nem dobtam rá az enyémet, de a biztonság kedvéért felengedtem vízzel.

Visszafeküdtem és elkezdtem akcióterveken agyalni, hogy ne kelljen hívni a csőgörényest.

Reggel arra keltem, hogy Szivi egy szál semmiben ügyködik. Nem gondoltam, hogy szexi tud lenni egy hányást takarító nő, de tud!

Vettem a gatyám és lementem szerezni egy pumpát.

Ő totál megijedt mikor ott álltam pumpával a kézben felöltözve.

-Jaj, be ne gyere!

-Már oda a meglepetés ereje.

-Jézusom, ezt nem kellett volna látnod!

-Egyetértek! De amúgy mik a terveid azzal a dugóhúzóval?

-Hát próbálkozom.

-Engedj oda, hadd küzdjek én is egy kicsit ezzel a rókával.

A pumpa csak felbosszantotta.

-2:0 a rókának!

Ült az ágyon, arcát a tenyerébe temetve röhögött. Persze már én is:

-Úristen, most mi lesz.

-Két lehetőségünk maradt!

1. Rázárjuk az ajtót a maradék két napra, és miután távoztunk soha többé nem jövünk Keszthelyre.
2. Megpróbálom letekerni a szifont.

-Do it!

Meglazult és kurva óvatosan tekertem lefelé, de nem lehetett győzni.

-Hát Szivi most tulajdonképpen lehánytál!

-Bazzz! – már potyogtak a könnyei a röhögéstől.

Az alátett kuka a nagyját felfogta, de úgy nézett ki a fürdő mintha összedaraboltak volna benne valakit.

Mikor levittem a pumpát egy apró kérdés tettek csak fel:

-Siker?

-Hát vannak rész eredményeink!

Van-e tanulság? A bíráskodók, ítélkezők, képmutatók első gondolata: nő létére ne csapja szét magát, blabla.

Ezzel részben tudok csak egyetérteni, mert senki ne csapja szét magát, de ha mégis sikerül, nincs mit ezen szégyellni. A Rock&Roll-osabb élet velejárója, és nekem ezerszer egy ilyen este, mint teázgatva közösen puzzle-özgetni, valami láma háttérzenére.

A tanulság az, hogy ha okádni kell, azt a WC-be irányozzuk.

Baby garzonja egy bérház földszintjén, a sárga metlakis belső udvarra nézett. A „panoráma” gyöngyszeme a középen rozsdásodó poroló volt. Napfény oda utoljára 45-ben juthatott be, mikor lebombázták a felső szinteket.

Ez az egészségtelen, dohos, penészes kis luk az otthonunk volt, és boldogok voltunk benne.

Két pozitívuma volt csupán, az elhelyezkedése, és az ára. Mikor odaköltöztem, egy csapásra elmúltak a MÁV-os éveim, és fiatalodtam is pár évet. Kicsit lazább volt onnan bejárni dolgozni.

Nehezen ébredtem azon a reggelen is, mert akkoriban, mint oly gyakran, rock and roll volt az éjjel. Baby később indult aznap. Irigykedve néztem vissza, ahogy fordul egyet a zajokra. Kapott egy puszit, majd szépen lemásztam a galéria létrájáról.

Első mozdulat a kávéfőző beüzemelés. Egyszerű szerkezet, és nem is baj, mert vakon kell összeraknom. Amikor felkelek az első 3-4 percig nem nagyon látok. Nem egészségügyi gond ez szerintem, csak nehezen áll át a szemem a világosra, ahhoz meg kukk sötét volt, hogy a pálcikák felfogjanak valamit is abból az 1 lux fényből.

A reggel második mozzanata a dehidratálás. Belépem a fürdőbe, de Ő már várt rám. Már kezdett be-boot-olni a szemem, és lámpagyújtás pillanatában láttam mintha valami méretes dolgot berohanni a mosógép alá.

-Áhh, csak káprázik.

Állok a fajansz előtt és szemem sarkából látom, valami óvatosan közelít.

-Uram! Ezt látnia kell, uram!

-Úristen, mekkora! Hívják az Elnököt!

-Uram, az elnök alszik!

-AKKOR ÉBRESSZÉK FEL!

Kicsit jobban előbújt, mert valószínűleg az antennáival bescannelte a gyenge pontjaimat, mint a predátor, majd visszaspurizott a mosógép alá, ami lehet, hogy egy kicsit meg is emelkedett.

Vidéki gyerek vagyok, láttam én már ezt-azt, sőt, amit el tudtam csípni azt befőttesüvegbe gyűjtöttem. Láttam már igazi nagy dög pókot. Talán a legkomolyabb példányt Amerikában láttam, mikor a kollégával háton bekúsztunk vizet szerelni egy ház alá. 10 centire volt arcomtól, amitől egy kicsit leblokkoltam. A helyi erő kolléga, egy igazi junkie redneck a hüvelykujjával trancsírozza szét, mint egy méretes szőlőszemet.

De ez valami más volt.

Egy kurva nagy százlábú, kaszáspók lábakkal, nagy csápos arccal, hátán meg nagy design csíkokkal.

Lábujjhegyen lehúztam a wc-t, és kiléptem a fürdőből. Majd lekapcsoltam a kávéfőzőt:

-Erre már semmi szükség. Fent vagyok.

Komolyan elgondolkodtam, hogy jobb a békesség, és ha rendszeresen etetjük, talán meghagyja az életünket. Aztán Baby jutott eszembe. Baby, ha ezt meglátja, mondjuk, az ő reggeli szeánsza közben többé nem mer majd elaludni.

Nincs mit tenni, meg kell harcolnom vele. Felkaptam Baby fatalpú papucsát és felszívtam magam.

Magamnak: - Bemész és lehenteled!

-Hol vagy, gyere elő!

(nem válaszolt)

-Hova bújtál?!

(elkezdtem kirángatni a mosógépet)

Előjött, és láthatóan sikerült felbasznom az agyát. Vadul csapkodni kezdtem, de gyorsabb volt, és elkezdett ugrálni ilyen térd magasságig.

-Ne bassz, hogy még szöcske is vagy!!!

Dulakodás közben felrúgtam a felmosóvödröt, meg levertem a sminkes polcot. Aztán bevittem valahogy egy találatot. A teste egy pontja így rögzült a csempéhez, de nem halt meg.

-It’s gonna be messy!

Egy határozott, váll mögül indított csapással végeztem vele. Az utolsó, ami átvillant az agyán az a papucs volt. Lihegve roskadtam a földre a pók-szöcse-soklábú-véres papuccsal.

-Kellett neked ide jönni, és a faszagyereket játszani?!

-Most nagyon rossz lóra tettél baszod!

Felvakartam a tetemet, és ment a szemesbe.

-Ez így nem jó. Kiviszem a zsákot is.

(tudom kicsit túl sok Will Smith)

Valami nagyon beteg orgia szerelemgyermeke lehetett, de azért a villamoson böngészgettem kicsit a neten. Google: pók százlábú

Ez volt az első találat:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Légyölő_pókszázlábú

Még meredekebb dolgokat olvastam róla, mint el tudtam képzelni, és rázott a hideg. Ezek a dögök pont az ilyen penész-pecókat imádják.

Baby rám írt:

-Jó reggelt! Te figyi, mi volt ez a csapkodás reggel a fürdőben?

-Már nincs miért aggódnod. Lejöhetsz.

-MI VAN?

-Nem történt semmi, de ami történt már az is múlóban van.

-Ne szívass! Mi van a fürdőben?

-Semmi tényleg, csak véletlen felrúgtam a felmosótvödröt és rendet raktam.

-OK, és mit keres ott a papucsom?

(basszus)

-Aaazt használtam kalapácsnak, lejött a füle.

-Jah jól van. Férfiak… Legyen szép napod! Puszi!

-Puszi!

Ez egy régi sztori, és onnan még sokkal régebbről indul.

Nehéz idők nehezebb napjaiban, nyakig benne a válság összes szarságában, de örültünk, hogy legalább épp nem hullámzik.

Fater sem élt túl sok luxuscikkel akkoriban, de volt egy valami, ami nélkül nem indulhatott a nap. A tompán szóló Kossuth nélkül kávét sem tudott főzni!

​​​

Az alapzaj egy Siemens magnóból szólt, mióta az eszemet tudom.  Az pedig a fagyasztó, a hűtő és a mikró szentháromságában csücsült.

Szerintem a Hold sötétebbik oldalán is tisztábban lehetne fogni bármilyen rádióadást, mint abban a Faraday-kalitkában, de csak ott volt hely.

Ennek az volt az ára, hogy csak, és csakis, a Kossuthot lehetett hallgatni, és azt is csak hosszúhullámon. AM!

A rádióról még annyit, hogy még Anyum kapta Faterjától, de még tini korában, én pedig ’90 előtt születtem kicsivel, szóval nem mai darab. A magnó funkcióját én soha nem láttam. Állítólag 87-ben megevett egy műsoros The Exploited kazit. Fater valahogy kiműtötte belőle, de ahhoz rommá kellett szednie, és mivel nem volt Youtube videó, hogyan kell összerakni, sem digitális fényképezőgép dokumentálni a szétszedést, a konyhaasztalon szép sorban kiterítette a belét. A beszámolók szerint úgy nézett ki a konyhaasztal, mint egy robbantott ábra.

Fater leszaladt a garázsba egy másik csavarhúzóért, Anyum meg közben alkalmasnak látta pillanatot egy gyors összesöprögetésre és hogy „Nehogy lepottyanjon egy kis bigyó!” mind a 70 millió alkatrészt egy pontra rendezte az asztal közepén.

Faternak 7 nap 7 éjszakába tellett mire kimatekozta mi hová való. Végül összerakta, de nem mert beletenni semmilyen kazettát teszt céljából. Azt mondta, ha lett volna itthon egy „jó” Zámbó Jimmy, vagy egy „remek” Modern Talking… akkor bátran kísérletezett volna, mint anno Mengele, de nem volt.

Szerintem a tudatalattim háttértárolójában el van mentve azon hasznos információhalmaz, hogy kis hazánk összes településének templomtornyaiban, hány harang lakik. Soha nem jártam az Astoria szálló halljában, de az akusztikájáról bekötött szemmel is kitalálnám melyik az. Mellesleg a „Játék és muzsika tíz percben” feladványát soha, de soha nem tudtuk kitalálni. Persze tudom, ez a mi szegénységi bizonyítványunk…

Egyszer csak eljött egy borongós 2009-es novemberi nap, mikor beállt a rádiócsend! A kis Siemens magnó végleg elhallgatott. Faterhoz nem lehetett hozzászólni napokig. Anyum főztje is íztelenebbé vált. Olyan sötét órák voltak ezek, amilyeneket anno a csóri londoniak élhettek meg, mikor ültek a pincékben és várták az éjjeli bombázást. Jó lehet nem pont olyan, de azért szar volt a kedv na.

Beült közénk a depresszió, mint a ki’családunk új tagja. Fater azonban forralt valamit. Neki fixa ideája volt, hogy a legjobb rádiók az autórádiók, hiszen az autó mozog, mégis kvázi tökéletesen fogja az adást. Egy kedves ismerősünktől kapott egy SOMI-PÁJÓNÉR-BLÁJKPUNK autórádiót.

Ez a fejegység autóeladás során nem tudott már alku tárgya lenni, ezért kiműtötték a Zastavából, Fater nagy örömére.

Agyalt az öreg és összehordta újfent a fél Méhtelepet a konyhába, és vadul nekiállt füstölni-forrasztani.

Én erre a képre értem haza a suliból:

Ez nem csak barkácsolás! Új idők járnak. Ez már recycling. Az új sound-system a régi poraiból kelt életre, mint valami főnix. Benne volt a Siemens magnó, a szintén 100 éves mátrixnyomtató tápegysége, az új-régi Számszung-kéjvúd-pájonér rádió a ledjeivel meg a kétszer három watt zenei teljesítményével, egy réz gyertyatartó meg 30 méter drót.

- Segíts már egy kicsit!- mondta.

- No problémó! Már hozom is a kukászsákot, meg a kislapátot!

- Na, és idén végre átmész mechanikából, vagy örökre abba suliba fogsz járni??

(touché)

- Mit fogjak?

- Azt a drótot ott, de vigyázz, lehet, ráz egy kicsit! Ne érj hozzá a radiátorhoz, mert az le van földelve!

- Baszki… (halkan) …Blöki! Föld!

​

​

- Szólj a húgodnak, valakinek nyomkodni a kellene az állomás keresőt!

- Anyu! Lécci egy kicsit húzd ki a hűtőt! Kell az Amper.

A lényeg, hogy már négyen voltunk a rendszerben mikor bekapcsoltuk.

És elkezdett sustorogni valami, de azt mindjárt sztereóban, plusz diszkósan villogni.

Fater: - Hát… legalább nem füstöl!

Én: - És én is élek!

Húgom közben nyomkodta, és olyan dolog történt, amire senki sem számított. Ha én mesélném, magamnak se hinném el, de ez most olyan igaz mint a Holdra szállás.

JELENÉSÜNK VOLT BASZKI!

​

​

​Vért könnyező Mária szobor? Knock-i jelenés? Ugyan…

Nálunk megszólalt a rádió! Na de mit mondott?!

Rádió: - Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved…

Mindenkiben megfagyott a vér, és már engem se zavart annyira, hogy ráz egy kicsit, amit fogok.

A szakértők szerint, (és rádió szerint is, mert kiírta, ledjeivel) megvan a magyarázat. A Mária rádió esti miséjét fogtuk be először, de nekem túl sok a véletlen benne.

Végül Fater összerendezte cuccot és beépítette a konyhaszekrénybe. Egész jól működött. Még CD-t is le tudott játszani. Igaz, hogy csak azt egy gyári Koráll lemezt, de azt tudta.

Betódult a világ a konyhába, a rövid hullámmal (FM), és megszűnt a Kossuth egyeduralma.

Na és mi a tanulság?

Néha el kell pusztulni valaminek, hogy valami jobb jöhessen a helyére!

Ezt szoktam mondani a poloskáknak is, mielőtt lehúzom őket a WC-n.

​

​

5-6 éve történt, az akkori barátnőmnél, mikor a kapcsolat elején voltunk még, de kezdtünk jobban összemelegedni.

Van egy pont a kapcsolatok kezdeténél, mikor elkezdjük tettekkel is bizonygatni a másiknak, nem csak tucat csávók vagyunk ám! Pesti-nyekenyókák! Papírhuszárok! Hanem barkácsolós pesti-nyekenyókák vagyunk!

És természetesen a nők is. Nem csak szépek meg jó fejek, és mosolygós ágymelegítők vagyunk! Van ám még a tarsolyban! Mert ők nem csak ágyban ám, a konyhában is tudnak ezt meg azt…

Szerintem ez egy nagyon aranyos dolog. Oda-vissza.

Volt olyan barátnőm, aki megpucolt egy répát felkarikázta, mellétett tett egy halkonzervet, meg szárított paradicsomot, és mondta jó étvágyat. Mindezt totál pókerarccal, de szinte egyszerre tört ki belőlünk a röhögés. Szabadkozni kezdett:

- Ne haragudj! Nekem nem fejlődtek ki a főzőizmaim.

Nálam ez nem volt tragédia. Elrágcsáltuk ezt a fura összeállítást, majd elmentünk gyroszozni.

...

Az, hogy a porszívóig, pöriig eljussunk, kicsit korábbról kell indulni.

Sajnos nem volt teljes az idillünk.

Még pár hónappal előttem, egy ilyen íjász klubban haverkodtak össze, a barátnőm (a diszkréció kedvéért) Baby; és faszomse tudja, hogy hívták már, de én csak Patkánynak hívtam. Én nem is tudtam, hogy létezik íjász klub, de mint kiderült akkoriban indult be az Éhezők viadala-téboly és sokan akartak Jennifer Lawrence-ek lenni, meg ment valami kocka sorozat is, ami miatt meg srácok akartak valami újkori Robin Hood-ok.

Baby albit keresett, Patkány készségesen elintézte, hogy az anyja másik garzonja megüresedjen, és nyomott áron megkapja, ráadásul valami rokont tettek ki.

Babynek mindene volt Japán, és arra spórolt évekig, hogy eljusson abba a nagyon bizarr országba. Patkány meg utazási irodánál dolgozott és „élettársi kedvezménnyel” (hát peeersze! egyem a szívét!) leszervezte az utat. Mire én képbe kerültem, már le volt zsírozva minden.

(nem) Kicsit átlátszó volt az egész, és nem azért kapta a nevét ez a "jógyerek", mert segített neki, hanem mert volt hátsó szándék. Patkány anyja, és Patkány próbálták behálózni. Random indokokkal áthívták, hogy ott legyen, segítsen. Ő meg ment, mert ugye az albi, amiért persze fizetett amúgy is.

A patkány pár háztömb távolságban lakott, és "barát” volt.

Babynek nem volt porszívója, és kölcsönkérte Patkánytól. Cserébe meg kellett! nézni vele egy filmet, meg porszívózni ott is. Állítólag nem történt semmi, de engem több mint zavart.

Szereztem egy porszívót gyorsan, hogy leválasszam ezt a csávót.

Az első ilyen „bizonyításom” kicsit spontán történt. Lógott a galéria korlát, meg ez-az: polc, tükör stb. Még hónapokkal korábban meg volt ígérve, hogy Patkányék átjönnek barkácsolni.

…

 „Barkácsolás” a szót utálom, mert benne valahogy a kontárság jelentése is, és Mekk Eleket látom magam előtt.

Nekem szerelni, javítani, építeni, összerakni olyan természetes, mint Pesten a BKV busz.

Ennek egyszerű oka van.

Egy kertes ház motorszerelő műhelyében nőttem fel.

Természetes, hogy Fater kicsit mindig megégetett hegesztés közben, mert én voltam az „állvány”. Úgy nyúlok a flexhez mint más a konyhakéshez, és természetes, hogy este fémporos a taknyom.

Természetes, hogy este 15 percen keresztül mosok kezet, mert olaj nehezen jön le.

Természetes, hogy néha megkúr áram, minden nap le van verve a kezem.

Természetes, hogy áthív a haver betonozni és kell valakinek kezelni a vidék Hatoslottó sorsolóját.

Ezek után mérnök lettem, tehát egy tiplinek nincs túl sok választása.

Isten ad és elvesz, nekem az élet más területén voltak vannak gondjaim.

…

Csöngetnek. Hajnali fél 9-kor vasárnap. Igen tudom, de sok volt a görbe este akkoriban. Még aznaposan lecsattogtam a galériáról egy szál faszban. Felkaptam a farmeromat, de újra csöngetnek agresszívabban. Kitéptem az ajtót, a „mi fasz van” nézésemmel, és ott állt patkány és az anyukája egy vödör szerszámmal, belőlem meg valószínűleg dőlt a cefreszag.

- Jó reggelt!

- Jó reggelt, mi csak Babyhez jöttünk, mert korában már megígértük bla bla…

Közben Baby is összekapta magát.

Látszott rajtuk hogy nem éppen rám számítottak, és konstatálták, homokszem került a gépezetbe általam.

 De gyorsan nekiláttak. Mármint az öreglány:

- Itt akkor jó lesz a tükör Babykém? olyan 150 centi magasságban már feküdt rá a fúrógép gombjára.

Finoman kicsavartam a kezéből:

- Csókolom, megengedi?

Átkapcsoltam vidéki-man üzemmódba, és 2 óra tervezett munkálatokat letudtam 30 perc alatt. Összepakoltam a szerszámaikat.

- Köszönjük szépen, további jó hétvégét.

Patkány állt ott, mint valami rakás szerencsétlenség, és látszott a szemében, hogy a halálomat kívánta. Az anyja felkapta vödröt és elhúztak.

És nem is beszéltek többé, csak amennyit a japán túra miatt elkerülhetetlen volt.

Közben már készült a lenyithatós asztalka, amit megígértem. 18 m²-en nincs túl nagy játéktér, de kellett valami, amin lehet enni-inni.

Felkerült a helyére. Látszott rajta hogy nagyon tetszik neki. Nem az asztal, hanem a kivitelezés, fúrás faragás… Nem nagy szám, de mégis csillogott a szeme.

Megígérte, hogy felavatjuk, és megkezdődött az ő „bizonyítása”.

- Sertés pörit fogok főzni!

- Király! mit segítsek?

- Semmit! Üljek le, keressem a zenéket, olvassak, vagy amit csak akarok.

Fél óra múlva bejött, hogy most már csak főni kell neki. Dumáltunk, iszogattunk.

Már a finisben volt minden mikor kiszaladt keverni rajta egyet.

Kurva nagy csattanás és kiabálás:

- JAJ NEEE!

- Jól vagy?!

Na most a következő kép fogadott. A konyha egyben előszoba is volt a maga kettő négyzetméterével. Éppen a tésztát akarta felrakni, de valahogy sikerült leverni a kész pörit. A lábas meg még pattogott vagy hármat, négyet, mire megnyugodott az egyetlen szobanövényen. Minden pörköltös lett. A (most már) saját porszívó is, ami a rezsó+sütő mellett volt.

Baby meg az egész közepén leguggolt. Arcát a tenyerébe temetve bőgni kezdett, én röhögni. Szegénykém nagyon elkeseredett, persze nem csoda, sokat melózott vele, de mit lehet tenni ilyenkor? Röhögni, és megkezdeni a kármentést. Először is kimenekítettem Babyt, és nyugtattam, hogy semmi gond, van ilyen.

A legtöbb anyag a porszívón és benne volt:

- Én amúgy tésztával szeretem a legjobban. Porszívóval még nem próbáltam, de ha hoznál egy kis tejfölt megkóstolom.

Sírás ekkor átment egy röhögős-sírásba és kicsúszott belőle egy halk, mosolygós „bazd meg”

Nagyjából 2 óra alatt rendet raktunk és rendeltünk egy pizzát. Esti film közben elemeire szedtem a porszívót, és kimostam. Közbe stikában kóstolgattam is:

- Basszus, de jól főz!

Tudom, hülyén hangzik, de az egyik legkedvesebb emlékem akkoriból.