Életem során, tudatosan (majdnem) 2+2 szakaszt teljesítettem. Valószínűleg többet tudattalanul. Tudom, ez is egyféle szegénységi bizonyítvány, de huszonpár éves koromig nem is hallottam erről a Kék túra, „misztikumról”. Nekem az csak egy jel volt a fán, ami most éppen egy kék csík, amit követni kell, ha el akarunk jutni valahová az erdőben. És vannak más színű jelek is, amik meg máshova visznek PONT.
Erről a pecsételősdiről, meg hogy ezek a szakaszok össze vannak kötve, meg kis füzet, kis kitűző, kis faszom… erről semmit.
Beszélgettünk Babyvel, hogy kicsit csinálhatnánk most valami más, nem önpusztító tevékenységet.
- Mehetnénk túrázni! – vigyorog.
- Hát igen az olyan "rendes emberesen" hangzik…
- Én cserkész voltam, tök sokat túráztunk.
Elképzeltem ebben a szettben és elkezdtem röhögni. Aztán szalutált is egyet cserkészesen, és akkor már potyogtak a könnyeim.
- Nekem az kimaradt, de Az utolsó cserkész elég jó film.
- Mehetnénk, mondjuk két naposra is. Mondjuk Kéktúrára.
- Kéktúra??
Ekkor fel lettem világosítva. És így néztem:
- Te, szerintem én már voltam ilyenen. Állandóan várni kellett valakire, akinek ilyen pecsételési tébolya volt…
- Azaz!
- Menjünk, de ha lehet ne sátorral.
- Miért?
- Rosszak a tapasztalataim, de intézem a szállást.
...
A profik ilyenkor korán lefekszenek. Szendvicsek a hűtőben, bak(kk)ancsok kikészítve.
Böngészik a neten:
- Vad Fruttik lesz este a Parkban. Kéne menni nem?
- Lehet, de holnap megyünk Bear Gryllskedni az erdőbe… Mondjuk, ha eljövünk korán?
Olyan 2 körül értünk haza.
Fél kilenckor pánikszerűen rontottam be a kisboltba.
- Csókolom! Szendvicsalapanyag kellene, meg térkép!
- Jó reggelt Fiatalember! Én magát sohasem láttam itt, szombaton 11 előtt!
- Ez egy egyedi eset.
- Térképem az nincsen, de a friss a paradicsom.
10- kor már buszon józanodtunk útban Solymár felé. És térképet is kaptam valahol.
Kitett a busz valami téglagyár nevű helyen, és bemelegítettünk egy 15%-os kis kaptatóval. Kicsit húzós volt ez így éhgyomorra, csak egymás sípoló tüdejét hallgattuk. Odaértünk egy ponthoz ahol összekócolódtak a jelek.
- Megnézem a térképet!
2 perc múlva.
- Na mi van már?
- Még nem tudom, hol vagyunk.
- A kéket keresd!
- Micsoda ötlet!
- Én voltam cserkész hadd nézzem meg!
- Oké cserkészkém, hogy van jelölve a Kék túra?
- KÉKKEL!
- Ezen minden rózsaszín, de tessék.
5 perc múlva.
- Visszaadod?
(Hozzám vágta)
- Oké megvan! K-val van jelölve.
Két hisztivel és egy bőgéssel később már helyre is állt a világ rendje. Újra tudtunk nevetni meg kezdtük élvezni ezt a „természet” dolgot.
- Te! Azt írja ez itt az „Egri vár”.
- Persze.
- Persze? Itt Csobánkánál?
- Itt forgatták a filmet.
cirip cirip.
- Jó ez az útvonal, de valahogy azt vettem észre, nem szereti a civilizációt. Az összes falut kikerüli.
- Az benne a lényeg.
- Értem én, de elfogyott a vizünk.
- Tuti lesz valami forrás.
...
2 óra múlva porzó vesével támadtuk meg a Szentkutat. Ami ráadásul a MINDEN betegséget IS gyógyítja.
-Lábszaga van.
-Az íze is olyan.
- Lehet, hogy csak kenegetni szokták vele magukat. Nincs kiírva valahova, hogy csak külsőleg??
-Nem való nekünk ez.
-Jah már én is látom.
Kurva sokára beértünk valamelyik Pilis-borzasztóra. Ahogy megláttunk egy közkutat már locsoltuk is ki a lábszagú szentelt vizet.
- Érzed a rozsdát és klórt?
- Mennyei.
Az igazi oázis a falu közepén lévő kocsma volt. Egy gyógy sör után abban reménykedtem, hogy már nem lehetünk messze.
Narrátor: - De még nagyon, nagyon messze voltak.
Este beestünk Dobogókőre. Mint akik most értek haza a Don-kanyarból, kullogtunk be a szállásra. Örültem, hogy ilyen uras, vagy másnak finnyás vagyok, és le lehetett zuhanyozni, és az étterem is üzemelt még.
Egy óra rehab után már jólesően gondoltunk a napra, és volt még erőnk kicsit körbenézni, meg erre arra.
…
Reggel az összes nem létező, és létező izmomat finoman szólva éreztem. Reggeli és GO. Kicsit jobb volt a lendület, ami betudható annak, hogy nem voltunk hulladék másnaposak, és talán a terep is egy fokkal jobb volt.
Éhesen értünk be Pilisborzasztó2-be:
- Te, itt nincs nyitva semmi.
- Az nem létezik. A sok fitnesz huszár hol zabálja a rukkolás pizzáját?
- Passz. Mondjuk vasárnap van.
- Oh. ez meg ugye vidék…
Valamilyen isteni sugallatra, még előző nap a kisboltban levettem a polcról két májkrémet. Azt a rusztikusat:
Lecuccoltunk, megpattintottuk, és úgy magába benyomtuk. Életet mentett. Mondjuk én elég sok ilyen emberi fogyasztásra nem annyira ajánlott, kutyakaja-szerűséget fogyasztok. Nekem ez olyan volt, mint Popey-nek a spenót.
Tábort bontottunk és tovább. A táj persze gyönyörű volt meg nyugodt, meg idilli, de lehet, hogy kicsit mi voltunk túladagolva a pesti éjszakával, a nyüzsgéssel, a szmoggal, a kutyaszaros Szondi utcával, inkább már csak a küldetéstudat vitt előre.
- Te, én úgy tolnék egy gyrost.
- Fogd be. Kopog a szemem.
(volt még a tarsolyban.)
- Figyu? Lehet ám, hogy fel tudlak vidítani.
- Ne reménykedj.
- Fogadjunk!
- Vékony jégen jársz, de tudod mit? Ok!
- Ha sikerül, akkor te állod az első kört Visegrádon. Ha nem, akkor én állom a másodikat.
- Hehe.
- Oké. Az elsőt, plusz bármit, ami élelmiszert árulnak.
- Deal!
- Van nálam egy Twix.
- :D ide vele!
- :D
Visegrádon találtuk egy hambizó helyet, és a „megtettük, amit köll” életérzéssel kortyoltunk bele a frissen csapolt hideg sörbe.
A komp pont elment, így alaphangon még vagy fél órát (órát) lehetett kényszer-gyönyörködni a Dunakanyarban. Aztán meg ugye MÁV.
9-10 fele értünk a Nyugatiba, és kövessenek meg, de én úgy örültem annak a pesti trash-nek, és az az igazság, Baby-n is ezt láttam. Főleg miután az első dolga volt mikor beértünk a pecóba, hogy rendelt egy pizzát.
Ezek után már ez kicsit óvatosabban vállalkoztunk ilyen expedíciókra.
Utolsó kommentek