Ez nem valami kém sztori, csak egy olyan történet amiről „nem beszélünk”. (tehát íruk)
Akkor még együtt voltunk Szivivel, és a karantén utáni nyaralást tervezgettük. Mit tervezgettük, improvizáltuk. Összeszedtük az igényeket. Legyen víz, legyen kultúrprogram, és legyen éjszakai élet. Tudom nem túl kreatív, de az adott körülményekhez képest kellett dönteni és a Balaton lett belőle. Elkezdtem lobbizni Keszthely mellett.
Sokszor voltam már ott. Nagyon bejön az a város, ráadásul lőtávolságban van még egy csomó hely. Minden tetszik kivéve a Kis-Balaton. Ahhoz Matula bácsinak kell születni, hogy abban a dzsindzsában meglássuk a szépet.
Szivi nem járt még ott, és könnyű volt meggyőzni. Totál kilencvenes évek tudom, de felhívtam (TEHÁT TELEFONON!) azt a szállásadót, akinél már voltam, és lefoglaltam.
Hála az égnek, hogy kombit vettem. A két bringát úgy vágtam be hátra, mint büdös zoknit a szennyesbe.
Keszthely tényleg lefedi a mellszőrbe ragadt, lángosról lepotyogott sajt, és a Festetics (Sipovicsné Zahedli Krisztina logopédus sss) kastély közötti teljes spektrumot.
Egy évvel korábban egyedül voltam ott. Akkor volt szabadéri színpad is a Kastély kertben, meg bor feszt, este meg kis koncertek, amik átmentek utcabálba. Most azért 10 után szépen lecsendesedett minden, de rendre megoldottuk.
Nem tudom, de a strand gyorsan elveszti az érdeklődésemet. A víz „tök meleg”, de ez ugye nem igaz! A pléden szar feküdni, szar ülni, szar enni, szar inni. Most valahogy magamhoz képest jobban viseltem.
Tehát volt strandolás, múzeum, szerencsétlenkedés SUP-on, szuvenírezés, Tavas-barlang, bringatúra, ettünk az ország legrosszabb, de tényleg a legrosszabb gyrososánál, és ugráltunk az ingóköveken. Azaz a boldog enyelgős pár voltunk, akiktől most újra egyedülállóként hányingerem van.
Holiday ON, lazán nagy kanállal, napszemüveggel az arcban vigyorogva telt szépen.
…
Halogattunk egy programot. Sétahajókázás a romantikus naplementében. Jah és persze a legfontosabb: korlátlan borfogyasztással.
Eljött a napja, és lecsattogtunk a kikötőbe.
Kis Hableány név nem túl jó ómen, de mégis csak Balcsiról van szó. Ha gond lett volna, max. kisétálunk. Az a hajó igazi giccsparádé.
Csak a kerekeket kéne kicserélni valami csilli-villi 100 colos felnire, és egy amerikai rapper is eljárna vele.
Szivi kicsit feszült a hajó miatt, de gyorsan feloldódott egy kis alkoholban. A matrózok szorgalmasan és jókedvvel hordták körbe a borokat, miközben néztük azt az csöpögős Balatoni naplementét…
Hogy menjünk már a picsába!- én is tudom.
Borozni nem szoktam, mert olyan „borvidéken” nőttem fel ahol a vendégnek adott, tehát a „jobbikból” mért bornak aceton íze van. Én pince buliba sört vittem. Szóval nem vagyok boros, de azért nem köpjük ki. Egy óra alatt azért volt fogyasztás.
Becsiccsentve szálltunk ki és éhesen megtámadtuk a büfésort.
- Nézd, van bolognai! Nekem ez jó lesz.
- Nekem is!
Kihozták és elkezdtünk hibát hibára halmozni.
- Te, én tök szomjas vagyok. Biztos a magyar tengervíz az oka. Én innék egy sört. Te? Fröccs vagy valami?
- Inkább egy sört innék!
Itt még kiszállhatunk volna, de borra sör forever!
A point of no return ekkor jött:
- Te figyi, majdnem itt vagyunk egy hete, és rövidet még nem is ittunk.
(A nagyszerű ötletek vonalán vagyunk.)
- Igaz.
- Szerinted?
- Hát miért ne.
Miután végeztünk magunkkal, belecsöppentünk egy kis rezesbanda performanszba, ami egy még nyitva lévő büfé előtt volt. Slágerek fúvós coverrel, mi meg már roptuk is.
Bevásároltam elvitelre a kis bódéban.
Az megvan még, hogy a telefon üvöltötte a Dirty Dancing zenéjét a padon, és előtte „táncoltunk”.
Én még egész jó voltam, de Szivit erősen támogatni kellett hazafelé.
A szálláson arccal az ágyba dőltünk. Valamikor éjjel mintha Szivi kiment volna a fürdőbe, de ezt fel se dolgoztam.
Viszont nekem leért a sör, meg a minden. Kimentem, és kicsit megijedtem a látványtól,
mert a mosdó tele volt csandrázva bolognaival. De olyan egészen felismerhető formában. A fürdőben meg az a szag terjengett. Azt nem tudom, hogy én hogy nem dobtam rá az enyémet, de a biztonság kedvéért felengedtem vízzel.
Visszafeküdtem és elkezdtem akcióterveken agyalni, hogy ne kelljen hívni a csőgörényest.
Reggel arra keltem, hogy Szivi egy szál semmiben ügyködik. Nem gondoltam, hogy szexi tud lenni egy hányást takarító nő, de tud!
Vettem a gatyám és lementem szerezni egy pumpát.
Ő totál megijedt mikor ott álltam pumpával a kézben felöltözve.
-Jaj, be ne gyere!
-Már oda a meglepetés ereje.
-Jézusom, ezt nem kellett volna látnod!
-Egyetértek! De amúgy mik a terveid azzal a dugóhúzóval?
-Hát próbálkozom.
-Engedj oda, hadd küzdjek én is egy kicsit ezzel a rókával.
A pumpa csak felbosszantotta.
-2:0 a rókának!
Ült az ágyon, arcát a tenyerébe temetve röhögött. Persze már én is:
-Úristen, most mi lesz.
-Két lehetőségünk maradt!
- Rázárjuk az ajtót a maradék két napra, és miután távoztunk soha többé nem jövünk Keszthelyre.
- Megpróbálom letekerni a szifont.
-Do it!
Meglazult és kurva óvatosan tekertem lefelé, de nem lehetett győzni.
-Hát Szivi most tulajdonképpen lehánytál!
-Bazzz! – már potyogtak a könnyei a röhögéstől.
Az alátett kuka a nagyját felfogta, de úgy nézett ki a fürdő mintha összedaraboltak volna benne valakit.
Mikor levittem a pumpát egy apró kérdés tettek csak fel:
-Siker?
-Hát vannak rész eredményeink!
Van-e tanulság? A bíráskodók, ítélkezők, képmutatók első gondolata: nő létére ne csapja szét magát, blabla.
Ezzel részben tudok csak egyetérteni, mert senki ne csapja szét magát, de ha mégis sikerül, nincs mit ezen szégyellni. A Rock&Roll-osabb élet velejárója, és nekem ezerszer egy ilyen este, mint teázgatva közösen puzzle-özgetni, valami láma háttérzenére.
A tanulság az, hogy ha okádni kell, azt a WC-be irányozzuk.
Utolsó kommentek